Gamers blog

A svéd illetőségű DICE Európa egyik vezető játékfejlesztő cége. ’88-as alakulásuk után először flipper, majd rally-játékokkal kápráztatták el a nagyérdeműt, végül a Battlefield 1942-vel nyerték el végleg a halhatatlanságot. A stockholmi központ mellett van egy kanadai stúdiójuk, és nemrég magukba olvasztották a Desert Combat modot készítő Trauma Studiost is.
Most végre elérkezett a várva-várt pillanat; kézhez kaptuk a végleges verziót (és beindultak a szerverek is, mert a sajtóverziót csak igen gyéren látogatott tesztszervereken lehetett nyomni). Bár eleinte nem gondoltuk volna, képes volt számtalan újításával ismételten padlóra küldeni minket. Régóta vártunk rá, reménykedtünk, hogy jó lesz – de a végeredmény még így is minden képzeletünket felülmúlta. Pár óra játék is elegendő volt ahhoz, hogy levonjuk a következtetést: megérkezett a 2005-ös év akciójátéka! Gyönyörű, változatos, s mindenek felett roppant hangulatos programot ismertünk meg a Battlefield 2-ben, melynek szemérmetlen agyonajnározásáról olvashattok most pár oldalt…

Más világTIPP: A Battlefield 2 grafikája gyönyörű – nem véletlen, hogy ehhez megfelelő gép szükségeltetik. Ez olyannyira igaz, hogy a BF2 nem indul el, ha GeForce 4 kártya van a gépünkben (ez nem támogatja az 1.4-es shader effekteket), és bizony ez sokaknak okozhat gondot. Ugyan némi hackeléssel rábírhatjuk a programot, hogy így is működjön, ám a brutálisan lebutított látvány miatt így igen hamar abba fogjuk hagyni a próbálkozást.

Először az alapokról, hátha valaki csak most kap kedvet a Counter-Strike után kipróbálni valami igazán jó, csapatközpontú multiplayer akciójátékot. A Battlefield 2 az előző részekre épülő taktikus akciójáték, ahol a cél az, hogy az ellenfél csapatának pontja előbb fogyjon el, mint a mienk. Ehhez annyit kell tennünk, hogy minél több kontrollpontot (a pálya stratégiai fontosságú pontjain kitűzött zászlók) tartunk az irányításunk alatt. A három játszható oldal közül minden térképen kettőből választhatjuk ki a számunkra szimpatikust; az USA, a MEC (Közel-keleti Egyesült Erők), illetve a Kínai Népköztársaság szerepel a választható felek között. A játszható hadseregek között számottevő különbséggel nem fogtok találkozni, bár a MEC fegyverei valamennyivel hatékonyabbnak tűntek számunkra (az AK-47 és a gyorsabban újratölthető sörétes puska kétségtelenül hatékonyabbak, mint amerikai megfelelőik). A pályákon találhatunk jó néhány szárazföldi és légi járművet is, melyekbe beszállva (aztán nem egyedül kolbászolni – megvárni a többieket!) gyorsabban és biztonságosabban juthatunk el egyik pontról a másikra. No meg közben persze gyűjtjük a frageket is…

A játékmenetet érintő újdonságok száma örvendetesen magas az előző részekhez képest. A legfontosabb talán az, hogy a program elképesztően részletes statisztikát vezet rólunk. Azon kívül, hogy megtudhatjuk, ki okozott nekünk legtöbb idegeskedést a játékban folytonos likvidálásunkkal, eredményességünkkel pontokat szerezhetünk, és ennek megfelelően kapaszkodhatunk felfelé a katonai ranglétrán. Ezeknek a rangoknak a segítségével jobb eséllyel indulhatunk a parancsnoki cím megszerzéséért, illetve a szakaszparancsnoki posztért. Ráadásul a második elérhető ranggal hét új fegyvert is engedélyezhetünk magunknak, s így újjáéledésünkkor bármikor lecserélhetjük azokat egy valamivel jobb típusra.

A látványt érintő változásokat szinte felesleges is lenne ecsetelnünk, hiszen hónapok óta érkeznek folyamatosan a döbbenetes animációk és képek, melyek egetrengetően szép játékról tesznek tanúbizonyságot. Röviden szólva a Battlefield 2-t legalább olyan grafikus részletesség jellemzi, mint a korunk egik legnagyobb ászának kikiáltott Half-Life 2-t. A por- és füsteffektek megjelenése egészen eszméletlen, a vízfelületek pedig olyannyira pazar képet festenek, hogy szinte már valóságosnak tűnnek (főként, amikor csónakok fodrozódást keltenek a felületén). Mindezek tetejére a játékosmodellek kinézete és mozgása is eszeveszett módon életszerű. Ha mindehhez hozzávesszük a Havok fizikai motort (a detonációk által keltett lökéshullámban repkedő katonák, vagy a járművek mozgása), az értékelésünk ezen a téren sem lehet más, mint csillagos ötös.



Csak ezután jön egy másik érzékszervünket kényeztető jellemzője a játéknak: a hang – amiről ugyancsak áradozhatnánk pár száz mondatot. Külön hanghatást kaptak a zászlórudakon lengedező lobogók, ahogy az alumínium csőhöz csapódnak a szélben; a katonákon futás közben zörgedezik a felszerelés, valamint minden egyes jármű egyedi hanghatással lett felvértezve (külön hang van arra is, ha mozgatjuk a lövegtornyot, a mellettünk elsuhanó rakétáknak stb.). Döbbenetes hallani, amikor a sugárhajtású repülőgépek elhúznak felettünk, vagy amikor a pilótakabinból meghalljuk, amint beindulnak felettünk a helikopter rotorjai. A grafikával együtt az egész valami leírhatatlan hangulatot kölcsönöz a játéknak, nem túlzás azt állítani, hogy filmszerű élményeknek lehetünk részesei.

A bétaverzióból egyetlen fontos dolgot nem tudtunk meg csupán: hogy milyen és mennyi pályát kapunk majd a teljes verzióban – ezért első teendőnk volt, hogy leellenőriztük ezt. Ennél a pontnál sajnos icipicit csalódnunk kellett, ugyanis a BF2-ben összesen 12 pálya található. Igaz ugyan, hogy méretektől függően (16, 32, 64 játékosnál más-más nagyságú a pálya) máshol találhatjuk meg a zászlókat, egy hónap után nagy valószínűséggel már mindenki megunja a bevetések helyszíneit. Sajnos alapból pályaszerkesztőt sem találtunk a játék dobozában, de bízunk benne, hogy pár hónapon belül kiadják hozzá a BattleCraft 2-t, és készül még egy-két (tucat) színvonalas térkép a játékhoz.


Egyedül is jó!
Hihetetlen volt számunkra, hogy a kifejezetten többszemélyes játékmódra készült Battlefield 2 még egyszemélyes módban is képes földbe döngölni a konkurenciáját. Mint tudjátok, az előző részek csúfosan szereplő mesterséges intelligenciája szinte alkalmatlan volt bármilyen élvezhető játékra azoknak, akik nem rendelkeznek internetkapcsolattal. Még tisztán emlékezhetünk rá, ahogyan harckocsikat sofőrjeik levezették a hidakról, majd az árokból 10 percig képtelenek voltak kijönni. A gyalogosok idegesítően pontosan lőttek, mégis bután mozogtak, képtelenek voltak zászlókat foglalni. Az egész botrányos volt, valljuk be.

Nos, a második részben az MI kiemelkedően jó lett. Társaink megvárnak a járművekkel, ha utasítást adunk nekik. Felszólítanak minket, hogy ugorjunk ki a lángoló helikopterből. A szanitécek gyógyítanak és felélesztenek minket, s úgy választanak felszerelést, ahogy az adott szituáció épp megköveteli (ha például egy tank folyamatosan tüzel egy bázisunkra, átváltanak anti-tank felszerelésre, és elintézik a betolakodót). Ezen felül a harc közben is hasonlóan viselkednek, mint játékostársaink, szinte képtelenség kiszámítani őket. Harckocsikkal megkerülik az épületeket, ha megpróbálunk elbújni mögöttük, szakaszokba állnak és minden veszélyforrásról azonnal értesítik a társaikat. No persze az igazi élményhez csakis interneten játszva jutunk hozzá, amikor is valódi játékosokat sikerül puskavégre kapnunk, mégis meg kell jegyeznünk, hogy a játéknak ez a része is kifejezetten jóra sikeredett.

.

A kommunikáció korszaka
A Battlefield 2 egyik legjobban sikerült része az előző epizódokban eddig nem igazán működő csapatkommunikáció. Először is az egész dolog több szinten működik. A parancsnok, aki a csapat élén áll, utasíthat bármilyen szakaszvezetőt egy bizonyos feladat végrehajtására – akár a Caps Lock billentyűre előkúszó parancsnoki képernyőn, akár egyszerűen harc közben a célkereszttel. Többek közt utasítást adhat támadásra, védekezésre, előrenyomulásra, illetve bizonyos objektumok (például tüzérségi ágyúk) megjavítására. Ezeket a parancsokat a szakaszvezetők aztán elbírálják, hogy kiadják-e az alattuk szolgáló katonánknak. A Page Up illetve Page Down gombokkal válaszolhatunk minden utasításra, és szavazni is így lehet.

Ha az elért rangunk magasabb, mint a szakaszban (ami egyébként legfeljebb hatfős lehet) szolgáló többi játékosé (tehát már beleöltünk a játékba jó néhány órát), mi magunk is szakaszvezetők lehetünk. A szakaszvezetők a T gomb lenyomva tartásával, majd a felbukkanó menüben az egérrel kotorászva kérhetnek a parancsnoktól utánpótlást, vagy tüzérségi támogatást, amely a parancsnoknál azonnal villogó ikonként jelenik meg a térképen. Ezekre kattintva a főnök egy gombnyomással elfogadhatja, vagy elutasíthatja a kérések teljesítését.

Egyszerű bokorugróként sajnos közvetlen kapcsolatunk nem lesz a parancsnokkal, viszont az egy szinttel felettünk álló szakaszvezetőt mi is bombázhatjuk kéréseinkkel, illetve jelenthetünk neki és társainknak veszélyforrásokat a Q gomb lenyomva tartásával. Külön öröm volt számunkra az a tény, hogy az előző részek nehézkes funkcióbillentyűit helyettesítő, roppant könnyen kezelhető rendszer végre kiemelkedően fontos szerephez jutott – hiszen a szokásos nyavalygások mellett a jelentéseink felhívják csapatunk figyelmét a közeledő veszélyforrásokra, melyeket aztán időben megfékezhetünk. Amennyiben jelentjük a látómezőnkbe került ellenséges egységet, az még 2-3 másodpercig villogó piros ikonként nyomon követhető lesz mindenki számára a képernyőn.

Az egészben az tetszett a legjobban nekünk, hogy ha elég közel vagyunk társainkhoz, és ők valamilyen utasítást adnak le rádión keresztül, a beszéd olyan, mintha valóban mellettünk szólna. Hallhatjuk, ha a sebesült katona szanitécért ordít, vagy épp a szakaszvezetőnk rimánkodik felderítésért a felettesénél. Ilyenkor nincs rádiózaj, pontosan úgy hallunk mindent, mintha valóban ott lennénk az események forgatagában. Amikor ez megtapasztaltuk, azonnal leesett az állunk, döbbenetesen hangulatos!

Az előző Battlefield-részeknél partiindítás előtt gyakran felmerült a kérdés: Ventrillo vagy Teamspeak? Ezeknek a játékindítás előtt belőtt beszélgetőprogramoknak a használata alaphelyzetben pofonegyszerű, mégis sokaknak adódott gondja a konfigurálással, vagy a különféle verziók összeegyeztetésével. A Battlefield 2 eljövetelével ez a korszak lezárulni látszik, hiszen – bár nem forradalmi újításként – bekerült a játékba egy saját rendszer, melynek beállítását még az első indítás előtt elvégezhetjük, majd a játékban egyetlen gombnyomással aktiválhatjuk. Segítségével a szakaszok tagjai egymás között, illetve a parancsnok a szakaszvezetőkkel, bármikor élő hangkapcsolatba léphet, amelynek előnyeit felesleges is lenne ecsetelni. Sokkal gyorsabb és pontosabb utasításokat adhatunk bajtársainknak, mindezt nagyszerű minőségben – és persze a harctéri hangulatot a négyzetre emelve.



Szerepünk a harcmezőn
A cél tehát az, hogy ellenfelünk pontjai előbb fogyjanak el, mint a mienk. De hogyan járulhatunk ehhez hozzá, milyen felszereléssel érdemes nekivágnunk a csatának? A játék hét különféle felszerelési osztályból enged választani újjászületési ciklusonként, amikor azt is ki kell választanunk, hogy melyik bázisunkról akarunk elindulni skalpokat gyűjteni. Alapvetően két csoportra oszthatjuk a kasztokat: támadókra (kommandós, rohamosztagos, tankelhárító és mesterlövész), és kiszolgálókra (utász, támogató, szanitéc). Főleg utóbbiak szerepe fejlődött rettentő sokat az előző rész óta – mivel a pályákon már nincsenek gyógyszeres és lőszercsomagok elhelyezve. Ráadásul hasonlóan a gyilkolászáshoz és a zászlók foglalásához, pontot kapunk azért is, ha valakinek ilyen módon segítünk. Külön könnyebbséget jelent, hogy amennyiben ezekkel a szereplőkkel járműben ülünk, úgy a közvetlen környezetünkben álló játékosok és épületek automatikusan és azonnal részesülnek a javításban, lőszerutánpótlásban vagy gyógyításban! Bár a bétatesztben már pedzegettük, hogy az egyes kasztok tagjai milyen fegyverzettel rendelkeznek, az azóta – többek között a DVD-nken is megtalálható játszható demónak köszönhetően – a játékba fektetett több száz óra alapján most további tippekkel is tudunk szolgálni.

Kommandós
A különleges alakulatok tagjai kétségtelenül a játék legveszedelmesebb karakterei. Ha őket választjuk, elsődleges feladatunk az ellenfél tüzérségének és felderítésének megbénítása lesz. A halálos C4 robbanószerrel felfegyverkezve igyekeznünk kell a frontvonalakat megkerülve észrevétlenül eljutnunk térképen jelzett ellenséges objektumokhoz, melyekre erősítsünk két adag robbanószert, és jöhet is a nagy bumm! Felderítés és tüzérség nélkül az ellenfél szinte tehetetlen a zászlófoglalás ellen, sokkal könnyebben besurranhatunk egy-egy bázisukra. Ezen kívül ugyancsak fontos feladat számukra a hidak megsemmisítése, melyekkel alaposan megnehezíthetjük a szárazföldi csapatok előrenyomulását. A hidak lerombolásával elzárhatjuk az utánpótlás érkezését, ráadásul könnyű célpontot jelentenek az ilyenkor arra tévedő meglepetten egyhelyben ácsorgó ellenséges járművek.

Mesterlövész
Nagyobb pályákon szinte esélytelenül indulunk velük, de szakavatott kezekkel remekül szórakozhatunk a lesipuskásokat irányítva. Ha sikerül jó rejtekhelyet találni a pályán, pár jól irányzott lövéssel leszedegethetjük az ellenség bázisán megjelenő katonákat. No persze ez igen nehéz feladat (és a népszerűségünk is hatalmasat zuhan pár perc alatt), ugyanis egyetlen lövéssel kizárólag akkor végezhetünk áldozatainkkal, ha pontosan fejbe lőjük őket. Így ha el is találunk valakit, van esély, hogy azonnal kiszúrnak minket. Ha már nagyon unjuk a közelharcot, kipróbálhatjuk a mesterlövész életmódot, de mivel zászlófoglalásban nem igazán jeleskedhetünk velük, pontjaink számával szinte sosem kerülünk be az első három helyezett közé. Pozitívum még velük kapcsolatban, hogy képesek gyalogsági aknákat elhelyezni a pályán, ami szinte teljesen észrevétlen az ellenfél számára. Zászlóvédelemre hatékony, de sajnos az ilyen csapdákba gyakran beletévednek a kezdő csapattársaink is – ilyenkor meg jön a mínusz pont, rosszabb esetben ideiglenes kizárás a szerverről…

Rohamosztagos
Az előző részekhez képes az ez osztály rettenetesen sokat vesztett hatékonyságából. Főképp az amerikai oldalon igaz ez, de a másik két oldal képviselői is gyengén muzsikálnak a harcmezőn, ugyanis fegyverzetük alig erősebb a szanitécekénél. Valódi előnyt csupán fegyverükre rögzített gránátvető nyújt számukra – mellyel bár nagyobb távolságokra igen nehéz megtanulni célozni vele – képesek lehetnek alaposan felbosszantani a tankokban forgolódó személyzetet.

Utász
A három támogató osztály képviselői közül az utászok a személyes kedvenceink. Az utánpótlási csomagokon kívül egyedül ő képes járművek és egyéb objektumok javítására, amellyel rengeteg pontot gyűjthetünk be magunknak. Új játékba érkezve gyakran láthatjuk, hogy kiszolgáló épületeinket már lerombolta az ellenfél, s ezek nélkül nincs felderítés és tüzérség. Ilyenkor érdemes azonnal elkezdeni ezek megjavítását, ugyanis nemcsak pontot adnak, de a csapat hatékonyságát is növelik (nem beszélve a morálról, hiszen mindig üdítő hallani, ha valami újra működőképes). Ezen felül aknákat helyezhetnek el a pályán, amelyekre ha rátéved valamilyen jármű, az azonnal megsemmisül. Bár csapattársaink számára rikító piros halálfejes ikon jelzi a saját aknákat, mégis gyakran rohannak rájuk az esztelenül száguldozó emberek – ezért érdemes csak akkor elhelyezni azokat, ha biztosan tudjuk, hogy csapattárs nem fog arra tévedni, csak ellenség.

Támogató
Elsődleges feladatuk, hogy lőszerrel lássák el a közelükben tartózkodó egységeket. Mindehhez csupán annyi a teendőjük, hogy kézbe veszik a lőszeres csomagjukat, s így automatikusan mindenki szép lassan feltölti készletét. Ez elég unalmas munka, és mire valaki eljut odáig, hogy lőszerutánpótlásra lenne szüksége, jó eséllyel meghal – ezért leginkább a géppuskájuk miatt fogjuk őket választani. Ezzel a fegyverrel könnyedén bevédhetünk nagyobb területeket is, csupán a túlmelegedésre kell odafigyelnünk (érdemes rövid sorozatokkal operálni).

Szanitéc
A második rész eljövetelével a szanitécek lettek a játék talán legsokoldalúbb szereplői! Fegyverzetük megegyezik a támadó osztályával, bár gránátvető nincs puskájukra erősítve, de kézigránátokkal fel vannak szerelkezve. A legtöbb pontot akkor érhetjük el velük, ha a gyógyítást és az újjáélesztést tartjuk legfontosabb szerepünknek. EÜ-csomagjainkat kezünkbe kapva automatikusan gyógyítjuk a közelben állókat, amely járművekben is azonnal érezteti hatását. Felettébb érdemes velük tankokba ülni, és fedezéket biztosítani a mögöttünk lapuló társainknak, akik harc után azonnal gyógyulnak.

Tankelhárító
Az 1942-ben nem túl közkedvelt osztály rengeteg fejlődésen ment keresztül. Természetesen legfőképp járművek kiiktatásában jeleskedhetünk velük, de automata fegyvereiknek köszönhetően most már közelharcban is megállják a helyüket. Rakétavetőnkkel igyekezni kell oldalról, jobb esetben hátulról bevinni a találatokat, így jóval nagyobbat sebeznek. Ha tüzeléskor lenyomva tartjuk a bal egérgombot, rakétáinkat repülés közben még irányíthatjuk is. Erről sajnos az ellenfél azonnal tudomást szerez, hiszen visító hang jelzi számukra, ha valaki „megvilágítja” őket.


Tökéletes katona
Őszintén bevalljuk, kicsit gondban voltunk az értékeléssel. A legtöbb tesztelt játékkal ellentétben azon kellett törnünk az agyunkat, hogy hol faraghatnánk le pár pontot a tökéletes, 100%-os osztályzatból – mert annyit ugye mégsem adathatunk semmire, már csak a betűméret és az értékelődoboz méretei miatt sem. Először próbáltunk fogást találni a grafikán, ezért betöltöttük az összes pályát, s játszottunk pár percet (na jó, órácskát…). Hiába: a csillogó víztükröződések láttán, majd amikor egy tank elsütötte lövegét mellettünk, és a nyomástól megsüketültünk és a kép elhomályosodott, letettünk arról, hogy belekössünk a grafikába. Ezután jöttek a hangok, melyekről azonnal megjegyeztük, hogy ilyen szuper hanghatásokkal még sosem találkoztunk, így hát maradt a játékélmény. Ott is elbukott a kukacoskodó képességünk, mert jó pár órán keresztül nem tudtunk kilépni a játékból. Csak az a fránya kevés térkép, a szerverkereső hiányosságai, meg a magas gépigény került a negatívumok rubrikájába… Végül beláttuk, a Battlefield 2 tényleg megérdemli az extrém magas értékelést. Ugyanis ezért a játékért érdemes beköttetni az internetet, érdemes venni még némi memóriát, és ezért a játékért érdemes a szociális tevékenységeinket leszűkíteni számítógépünk közvetlen közelébe. Itt vagytok még?! Irány a bolt, aztán a szerverek!